Árpád-díj
Az Árpád-díjat a tatabányai Árpád Gimnázium diákönkormányzata alapította és adományozza minden tanévben egy alkalommal, ballagáskor. A díj oklevélből és emlékéremből áll, az emlékérmet Szunyogh László szobrászművész készítette.
Egy tanévben legfeljebb öt Árpád - díj adható ki, az alábbi három kategóriában:
két végzős tanuló számára kiemelkedő tanulmányi eredményéért
két végzős tanuló számára az iskolai közösségért végzett kiemelkedő munkájáért és jó tanulmányi eredményéért
egy tanár számára, lelkiismeretes tanári és nevelő munkájának elismeréseként
Sport-díj
Iskolánkban hagyomány, hogy ballagáskor az Árpád-díj mellett megjutalmazzuk azt a végzős hallgatót, aki tanulmányai mellett sikeresen szerepelt a diákolimpiákon, magyar és külföldi sporteseményeken.
Iskolánk Árpád-díjas tanárai
1986.
Varga Mária
1989.
Lengyel Géza
1989.
Dr. Szabó Józsefné
1990.
Bognár Istvánné
1991.
-----
1992.
Hasznics Józsefné
1992.
Várnagy István
1993.
Szunyogh László
1994.
Szabó József
1995.
Kovács Miklós
1996.
Fazekas József
1997.
Kiss Béla
1998.
Bánhidai György
1999.
Józanné Lehőcz Judit
2000.
Dr. Németh Imréné
2001.
Gubicza Antal
2003.
Dr. Henkey Istvánné
2004.
Saltzer Géza
2005.
Polyóka Tamás
2006.
Fazekas József
2007.
Kovácsné Schandl Ágnes
2008.
-----
2009.
Gellért Judit
2010.
Szalay Izabella
2011.
Horváth Anikó
2012.
Schweininger Anita
2013.
Kántor Péter
2014.
Gellért Judit
2015.
Szeimann Zsuzsanna
2016.
Polyóka Tamás
2017.
Magyari Gábor
2018.
Vida Matild
2019.
Szalay Izabella
2020.
Bekéné Kucsera Zsuzsanna
2021.
Kovácsné Schandl Ágnes
2022.
Kántor Péter
2023.
Wéber Balázs
2024.
Muszka Zoltán
2025.
Németh Zsófia
Iskolánk Árpád-díjas diákjai
1987.
Barta Gabriella
1988.
Ádám József
1988.
Pulay Éva
1988.
Szepesi Zsuzsa
1989.
-----
1990.
Bunghardt Csaba
1991.
-----
1992.
Keresztes Éva
1992.
Szentgyörgyi László
1992.
Bobek Márta
1993.
Maliosz Markosz
1993.
Keresztes Jenő
1994.
Varga Nóra
1995.
Böröczki Tibor
1995.
Keresztes Mária
1995.
Vass István
1995.
Varga Krisztina
1996.
Grosschmid Gabriella
1996.
Sarlós Tünde
1996.
Veres Sándor
1997.
Holicsek Szilvia
1997.
Klausz Zoltán
1998.
Klausz Krisztián
1998.
Bársony László
1998.
Zilahi Balázs
1998.
Holchacker Péter
1999.
Hetzmann László
1999.
Misota Gabriella
2000.
Popovics Réka
2000.
Zachar Zsófia
2000.
Géczi Orsolya
2000.
Besenyei Ádám
2001.
Kovács Miklós
2001.
Lukács Réka
2001.
Pillmann Judit
2001.
Furák Zsanett
2002.
Frigyes Tamás
2002.
Hruby Melinda
2002.
Kovács Péter
2002.
Tisch Dániel
2003.
Kalmár Petra
2003.
Magyar Melinda
2004.
Boncz Ádám
2004.
Forisek Lilla
2004.
Nagy Noémi
2005.
-----
2006.
Schneider Brigitta
2006.
Stark Brigitta Leila
2007.
Aradi Csilla
2007.
Darabos Balázs
2008.
Katona Máté
2008.
Fitos Katalin
2009.
Francz Barbara
2010.
Telekes Márton Gábor
2010.
Petrovicz Gréta
2011.
Vörös Eszter
2011.
Pfiszterer Péter
2012.
Aczél Dóra
2012.
Dékány Attila
2012.
Kovács Gábor Ferenc
2013.
Luterán Veronika
2013.
Bogár Judit
2014.
Udvarnoki Zoltán
2015.
Ferenczi Nikolett
2015.
Bankó Bianka
2016.
Maschek Ervin
2016.
Szekeres Dániel
2017.
Jankovics Dóra
2017.
Izbéki Balázs
2017.
Tanács Viktória
2018.
Juhász Laura
2018.
Szilvási Andor
2018.
Ifju Mandula
2018.
Garami Bence
2019.
Sóki András
2019.
Zámbó Balázs
2020.
Deli Márk
2020.
Hartmann Vivien
2020.
Tatai Szűcs János
2021.
Dikasz Csanád
2021.
Guba Eszter
2022.
Luterán Gergő
2022.
Fekete Zsófia Ilona
2022.
Nagy Szonja Auróra
2022.
Molnár Lilien
2023.
Szabó Zsolt László
2023.
Bakos Katinka
2023.
Südi Zsuzsa
2023.
Varga Bence Gábor
2024.
Kasza Marcell Levente
2024.
Kalmár Lilla Zsófia
2024.
Lovas Petra
2024.
Szilágyi Bulcsú
2025.
László Balázs
2025.
Tóth Mihály
2025.
Hoffmann Tímea
2025.
Kovács Nikolett
Iskolánk Sport-díjas diákjai
2003.
Kovács Kata
2004.
Szokoli Kinga
2005.
Vadas János
2006.
Izsó Katalin
2007.
Csicsai Kata
2008.
Nagy Dániel
2009.
Páli Márk
2010.
---
2011.
Farkas Fatime
2012.
---
2013.
---
2014.
---
2015.
Szatmári Nikoletta
2016.
Luterán Petra
2017.
Izbéki Balázs
2018.
Kis Eszter
2019.
Salamon András
2020.
Malinovszky Lilla Alexandra
2021.
Pruzsina Panna
2022.
Miklósvölgyi Dániel
2023.
Luterán Fanni
2024.
Lukács Soma
2025.
Mayer Zsombor